Védőangyal vagyok

Szeretnék egy kis történetet elmesélni.. Lea otthon - Védőangyal program - és én.

Sokan tudjátok, hogy tavaly jelentkeztem a BHRG Védőangyal programba. Hiszek abban, ha szembejön egy lehetőség élni kell vele, vagy, hogy nincsenek véletlenek? Móni felhívott, hogy van-e gyermekem a Védőangyal programon belül? Mondtam nincsen. Mit szólnék, ha összehozna az Otthon vezetőjével? Egyből igent mondtam, nem is gondolkodtam.

Megbeszéltük a találkozót, amire április elején került sor. Móni sajnos nem tudott részt venni, de találkoztom a Lea Anyaotthon vezetőjével Eszterrel. Már a környezet is elvarázsolt, nem erre számítottam. Nektek is biztos van egy gondolatotok, ha el kell képzelnetek egy ilyen helyet! Egetverően más! Szuper új környezet, teljesen elszeparált, fantasztikus nagy tág helyek, szobák. Eszter mesélt először az otthonról, utána pedig az ott élőkről. Édesanyák és gyermekeik, mind-mind különböző történetekkel. Úgy gondolom a családi történetek is megérnének egy-egy bejegyzést - de tiszteletben tartom mindenki privát szféráját. Az én lelkemet megérintették.

Utána én meséltem magamról, mit lehet tudni rólam. ...és megbeszéltük a továbbiakat, hogyan kezdjük meg a közös munkát az intézményen belül. Csak egy órát voltam ott, de nagyon tartalmas egy óra volt.

------------------------------------------------------------

Megkezdtük a felméréseket

Reggel fél9, Móni és én megérkeztünk a helyszínre. Eszterrel és a programban résztvevő édesanyákkal, és gyermekeikkel, körben leültünk egy nagy előadőteremben. Móni bemutatta a Védőangyal programot, én a gyakorlati részéről beszéltem. Hogyan zajlanak a felmérések, mit jelent a TSMT, ha terápiára kerül sor, ez pontosan mit takar - illetve mindketten kiemeltük miért KÖZÖS munka ez. Majd az édesanyák mondtak pár szót magukról, és a gyermekeikről. Nagyon vártam, hogy személyesen is tudjak velük beszélni! TSMT-s barátnőimnek meséltem, mibe is csöppentem, hogy mennyire izgulok, mert itt kisbabák is vannak. Itt is bevallom, babákkal a vizsgám óta nem foglalkoztam, és volt bennem egy izgatottság, hiszen én inkább ovisokat mértem fel, és ovisokkal dolgozom. 

Két napot voltam már felmérni, mert vannak fix programok az intézményen belül is, illetve én is próbálom összeegyeztetni a saját kis életvitelemmel, munkáimmal. Egyenlőre 5 gyermeket mértem fel - 5 gyermek - 5 édesanya - 5 különböző élethelyzet és történet, mégis 1 cél ami fontos: legjobbat akarják gyermekeiknek. Akiket felmértem korosztályonként: 18 hós kisfiú, 1 éves kislány, 9 hónapos kislány, 6 hónapos kisfiú, 4 éves kislány. 3 babát is felmértem, bevallom amennyire izgultam, szerintem kellő magabiztossággal végeztem el a feladatokat, és tudtam segíteni, megnyugtatást adni az anyukáknak. Volt aki preventív jelleggel kérte a felmérést, de volt olyan, aki valami problémára kereste a megoldást. Megdöbbenésemet az adta inkább, hogy emberek milyen felelőtlenül mernek diagznózisokkal dobálózni. "Tuti ADHD-s mert az enyém is ilyen volt kicsinek" "Autista, mert...'" és ehhez hasonló kijelentéseket hallgattam. A ki mondta nekik ezt - mondhatnám, hogy egy szakember, de sajnos nem. Kicsit dezsavű érzetem támadt, hiszen 4 éve nálam is ez indított el egy folyamatot, egy nyomógomb, hogy milyen az én gyerekem. Ma már tudom, hogy ennek nem így kellett vona elhangozni, de mint fejebb említettem: nincsenek véletlenek! 

A szoba ahol felmértem, egy kisebb foglalkoztató szoba - minden nyáron gyógypedagógus foglalkozik a gyerekekkel, így volt 1-1 eszköz is, ami majd a terápiák alatt jól fog jönni. Szeretném személyesebbé tenni a történteket, hogy egy-egy élethelyzetet elmesélek név nélkül , de ehhez még szeretnék engedélyt kérni, és többet lenni a családokkal. Akiknek mindenük megvan, el se tudják képzelni szerintem, hogy ilyen létezik - biztos csak a filmekben van, és nem! Ez egy nagyon komoly probléma Magyarországon is, hogy ezt emberek -férfiak - édesapák megtehetik a nőkkel, gyerekeikkel, családtagjaikkal.. 

Minden család után, itthon rögtön nekiálltam a kiértékelésnek  LongiKid program segítségével, és próbáltam a lehető leghamarabb visszajuttatni a szakvéleményt az otthonba. Voltak nagyon szép eredmények, de voltak olyanok, akiknek kell egy Védőangyal, ahol kell a segítségem!

--------------------------

(Ilyen csodálatos fa képek díszitik a falakat. Imádom a meséket, és mennyire otthonosabbá varázsolják az intézményt.)

2025.05.03 - egy újabb felmérés az otthonban. Andi kedvesen fogadott, sőt előszőr mentem körbe az épületben. Láthattam szobákat, konyhákat, láthattam újra azokat is akikkel már találkoztam a fejlesztő szobában. Örültem, mert most voltak nagyobbak is - nekem testhezállóbb, de a legkisebb lakót is ma mértem fel. 5éves, 3 éves és egy 3hónapos kislegény. Bár az idővel valószínű nem jól gazdálkodom, nekem is van hova fejlődnöm, de hálás vagyok, hogy itt lehettem. 8gyermeket mértem fel összesen, ebből többnek is szüksége van egyéni tsmt terápiára. 8 olyan történetet hallgattam végig, ami ledöbbentett, ami felkavart, amivel tudtam azonosulni. Hallgatni sokszor arany, meghallgatni az Édesanyákat mit éltek át, hogyan éreznek. Volt szó kábítószerről, alkoholizmusról, bántalmazásról, olyan is volt, hogy a gyermek szemtanúja volt a történéseknek. Szinte mindenki a bizalmába fogadott! Hisznek bennem, és szeretnék a tudásomhoz mérten minden segítséget megadni nekik. Egy anyuka volt, akit megöleltem - miért? Nem tudom, de nagyon jól esett - szerintem nem is neki, nekem volt rá szükségem! 

Most szerdát írunk, befejeztem minden gyerek szakvéleményét. Volt akiét gyorsan meg tudtam írni, de volt akinél segítséget kértem. Hálás vagyok Mariannak, hogy fordulhatok hozzá, ez a tanulmányaim alatt is így volt, és most is köszönöm a segítségét. Hogy válaszaival segítőkész, folyamatosan tanulhatok, fejlődhetek, nem érzem azt, hogy "Te Zsófi, ezt miért is nem tudod!" - 

Jelenleg ott tartunk, hogy beszerzés alatt állnak a fejlesztő eszközök, amik talán jövő hétre meg is érkeznek. Én most elkezdem a tornákat összeállítani, és keresünk egy olyan időpontot, ami mindenkinek megfelel. Megkezdjük a terápiákat. Több gyermeknek is olvastam a szakértői véleményét a Pedagógiai Szakszolgálatból. Tudom, hogy egy csoporttársam is ott dolgozik, ma őt is felkerestem. Az anyuka mesélt neki rólam, ugyan nem tudta, hogy én vagyok a Védőangyal, de nagyon megörültünk egymásnak, hogy egy a hitünk egy a célunk. "akkor XY jó kezekben van!" - mondta nekem. Én is bízom ebben!

--------------------------

05.19. - Torna betanítás első rész

Talán most kijelenthetem, hogy elérkeztünk egy mérföldkőhöz, egy vízválasztóhoz. Hiszen most jön a családokra, édesanyákra váró oroszlán rész, amit a Mónival az előadóteremben kiemeltünk.. ez lesz a közös munka... Ismerem ezt az oldalt is, mert végigmentem ezen a folyamaton a kisfiammal! Rengeteg könny, rengeteg játszma, rengeteg küzdés - de ma már el tudom mesélni bárkinek, hogy megérte! Minden beletett energia! ...és látom most az édesanyákat, akikkel ma találkoztam. Állnak a start mezőn. Az út tele akadályokkal, nehézségekkel. Lesz olyan, aki azt mondja, el se kezdem, mert én erre nem vagyok képes (nem ilyen szavakkal - de megtörtént), lesz aki belevág, de valahol az úton megtorpann, és lesz aki kő kövön is, de végig csinálja! Az utóbbi kettőre később lesz csak rálátásom, de nagyon bízom abban, hogy beleállnak és csinálni fogják. Többnyire egy passzív gyakorlatsort állítottam össze, együttműködés, feladattudat, illetve egyéb fejlődési célok kezdéséhez. Különböző korosztályok, különböző Longikid eredményekkel. Minden kezdet nehéz! Nekik különösképpen! A start mezőt felhúztuk, és innentől rajtuk áll, hogy gyermekeikkel milyen fejlődési ívet futnak be. Bízom abban, hogy a belső körökben is kapnak támogatást, kapnak segítséget, mert kelleni fog! Rájuk kell nézni, talán egy picit ott lenni a hátukmögött, és felsegíteni őket! Hogy: "képes vagy rá" , " meg tudod csinálni" - hiszen ez az ő érdekük, és egy csodás lehetőség, amit ők kaptak.

 A tréningek betanítása során, az élet volt, hogy felülírta az elvártat, szerintem ezt is jól kezeltem - rugalmas voltam, és változtattam, akár feladaton, akár posztúrán - mindent az egyénre szabva, amit képes megcsinálni, és hogy akkor lépjünk vissza egyet, de szoktassuk az eszközökhöz őket. Két hét múlva úgyis látom, ki az aki csinálta a tornát, hogyan haladtak, és akkor a 4.hétre elérjük azt az eredményt, amit legelőször terveztem a tréningekbe. Izgulok, mert szeretnék segíteni - de ez innentől nem rajtam  múlik! Hanem a családokon! ...és itt eltört bennem valami...

(az eszközök amik sosem hiányozhatnak: gördeszka, billenőlap, nagylabda)

..bevallom mikor beültem az autómba, sírtam.. sőt mikor hazaértem, csak arra vágytam, hogy megöleljem a gyerekeimet.. Majd kicsivel később leültem a dolgozóba, és e sorokat írom most. Felkavaró volt ez a délután. Nem csak az életkörülmények, a felméréseknél tapasztaltak, de mostmár bejönnek az anya-gyermek kapcsolatok, az édesanyák hozzáállása, ki mennyire lesz következetes.. Van bennem egy félsz, és szeretném ha jó eredményekről tudnék beszámolni, mert vannak elérendő célok! De ott van az a DE! 

--------------------------

Torna betanítás második rész

Mikor megérkeztem az intézménybe, mindig megyek az irodába - köszönök - majd elkérem a fejlesztőszoba kulcsát. Nem sok időm volt a pakolásra, felkészülésre - mert kb 5 perccel érkeztem hamarabb. Elővettem a gyerekek tornáit, és a mondókákat. Mindenkinek nyomtattam a dalokról, mondókákról egy leírást, mert lehet benne 1-1 ami nem olyan ismert, így biztosra mentem. A legidősebb kisfiúval kezdtem. Anyukája egy csupaszív anyuka, lelkiismeretes, tele félelemmel és önbizalomhiánnyal. A felmérésen is minden visszacsatolástól, ami negatív volt, megijedt. Pedig ezek nem ördögtől való dolgok. De most láttam a szemében a tüzet, hogy tettre kész, és ő ezt szeretné. Nekem is sok erőt adott, hiszen jó ezt látni, hogy munkám nem hiábavaló. Kisfia a nagylabdán vegetatív tüneteket produkált - nagyon félt - de erre is mondtam a megoldást, hogy, aki majd jön segíteni neki, tegye a kezét a kisfiú kezére, ezzel is biztosítva őt, hogy nem fog leesni. Be is jött - megnyugodott, és a feladatra koncentrált. A kisfiú nagyon boldog volt a végén - élvezte, mert meg tudta csinálni és önbizalommal teli volt, pedig sok eszköznél közölte, hogy ő ezt biztos nem! Dupla ötössel váltunk el ;) A torna befejeztével olyan kedveset mondott az édesanya is: "most lemegyek, és elmondom az irodában milyen kedves vagy, hogy odafigyelsz, és mennyire profi vagy!" - pont kisfiam osztályfőnöke mondta a múlthéten, hogy: aki jó annak nincs szüksége dícséretre! Én nem így gondolom! Felnőttként is szeretünk dícséretet kapni! Nagyon fontos a pozitív visszacsatolás. Amit a csoportos TSMT-n is tanultunk - a torna lezárása, ezt sok pedagógusnak is megtanítanám, mert ezzel motiváhatjuk a gyerekeket. Szóval visszakanyarodva, nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat innen is, és találkozunk két hét múlva az első kontrol vizsgálaton. 

Második anyuka - ő az otthon legkisebb lakójával érkezett, aki jelentkezett tsmt-s felmérésre. Manuálterápiára jártak, mert kisfia balra nem fordította fejét egyátalán. Fiatalos temperamentuma van - ő talán, amennyi rálátásom van az életekre, a legszerencsésebb - olyan vonatkozásban, hogy milyen jövőbeli tervei vannak, hogy szeretnék édesapával karöltve véghezvinni terveiket. Mariannak ismét hálás vagyok - mert egy 4 hónapos kisbabának a tréning összeállítása, nem olyan, mint egy nagyobb gyerkőcnek. Leírtam elképzeléseimet, összeállítottam a tornát, és átbeszétük mi az, ami sok lehet  még neki, és mi az, amit elbír egy ekkora kisbaba. Hogyan kövessék egymást a veszti ingerek, az anyateste feladatok stb. stb. - annyira örülök, hogy ezt is gyakorolhattam! A betanítás sokkal könnyebb volt, mint ahogy azt reméltem. Nagyon ügyesen kooperáltak együtt, és bár ők sokat vannak eltávon, mondta, hogy otthon is fogják a tornát csinálni - én is bízom benne. 

Utolsó anyuka, szintén egy 7 hónapos kisbabával érkezett. Ő volt, akit megöleltem. Kisfia előrehaladott mozgásfejlődésben van, több állomás kimaradt, gyengébb izomtónus problémák vannak. Így, ahogy ezt felsorolom lehet neki is tornát kellett volna írnom - belátom - de a százalékos eredményei a programban nem indokolta ezt! Viszont ő szerette volna! Most alvásproblémáról mesélt, és hogy annyira pörög a gyerek, hogy nem alussza át az éjszakát. Fáradt. Kérte a tornát! Mondtam, hát nem készültem, de akkor most gyorsan rajzolok egy tornát - és erre most nagyon büszke vagyok - ott helyben pikpak rajzoltam neki egy tréningsort - kicsit úgy éreztem magam, mikor a hospitálásokon ámulattal néztem Móni rajzolását - hogy pikpak rajzol, ír - és most én ugyanezt csináltam. Tudom a tapasztaltabb terapeutáknak ezt olvasva, mosolyt csalok az arcukra, és hogy, milyen kis dolognak tűnik, de nekem ez olyan nagy dolog volt - hogy erre is képes voltam! Mázlim volt, mert az időmbe pont belefért a betanítás. A kisfiú nehezen viseli a "lefogásokat - korlátokat" - és hát ugye a feladatoknál plédben lengetjük, öleljük magunkhoz, vagy éppen eszközön tartjuk - emiatt sírt sokat, de könnyen nyugtatható volt. 

Mikor végeztem, az irodába viszem vissza a kulcsot, és többen voltak ott. Alkalmam volt megismerni az intézmény pszichológusát - és ő is végighallgatta visszacsatolásomat a betanításokról. Ő az édesanyákkal foglalkozik, és több dologra is fel tudtam hívni a figyelmét. Szuper, hogy ennyi szakember van összefogva, egy intézményen belül. Ezeket a visszacsatolásokat nagyon szeretem, mert saját család gondozójuk / nevelőjük is belelát a tornába, és hogy miben tudja támogatni a tréningek során az anyukákat. 

Mikor eljöttem olyan boldog voltam, lelkes, és sok erőt adott az ott eltöltött idő most! Megbeszéltük az első kontrol időpontját, amit már most nagyon várok - hiszen itt már ki fog derülni ki az, aki komolyan veszi és csinálja a tréningsorát, és ki az, aki hárítja.... 

--------------------------

  

(Mindegyik kép az anyukák beleegyezésével készült.)

Első kontroll vizsgálat

"A végtelenbe és tovább" - csak, hogy egy klasszikust idézzek!

06.05. - Bevallom nagyon izgultam, és nagy izgalommal vártam ezt a napot! Nem csak azért, hogy újra láthatom a gyerekeket anyukáikkal, hanem megtörténnek az első visszacsatolások! Ki az, aki csinálja becsülettel, ki az, aki a kifogásokat keresi. Természetesen vannak olyan életesemények, életkörülmények, amik mindent felülírnak - amikor nem feltétlenül a torna lesz a legfontosabb - és ezt tiszteletben tartom. Így soraimat egy szomorú eseménnyel indítom, de közös megegyezéssel, volt olyan anyuka, akivel megbeszéltük, hogy nem fogják csinálni a terápiát. Egy óriási harcos, és szokták mondani, hogy a Mindenható a legnagyobb csatákat, a legnagyobb harcosoknak adja - ő egy másik csatába kényszerült bele, amihez innen is rengeteg erőt kívánok, és bármikor visszajönnétek, és folytatnátok - várlak vissza szeretettel Titeket! ..de az éremnek ott a másik oldala is, és akkor nézzük most a szuper híreket. Az intézmény legkisebb lakójával kezdtem a délutánomat (első kép). Nagyon szépen alakul fej - törzs- és karkontrolja. Egyre többet van hason, és tartja meg buksiját. Betanítás alatt végig sírt, egyik feladatban se érezte jól magát. Most! Kacagott, élvezte, nyílván a passzív feladatokban nagyobb örömét leli minden gyermek, mert nagyon kényelmes! ...de az aktív feladatok is egyre jobban mennek neki, és többször két mondóka erejéig kitámaszt és tartja a szemkontaktust! Anyuka kedvesen megjegyezte, hogy az ő karizma is nagyon szépen alakul, és már egyre könnyebben megtartja kisfiát. Imádtam! Annyira feltöltött egy ilyen kezdet, mert jó az irány! Utána egy kislány következett - nála nem csinálhattam közös fotót - ezért nem látjátok a képek között. Bevallom hatalmas csalódás.. POZITÍV IRÁNYBA! Feljebb olvashattátok, hogy volt, aki már a betanítás alatt abba akarta hagyni és hárított - ők voltak! Anyukát nagyon megdícsértem! Elképzelni is nehéz mit visz véghez! A kislány, amin keresztül ment, kell majd ugyen egy pszichológia megsegítés, dühkitörések, agresszió jellemzi. Sajnos az óvodájából a közösségi programoknál inkább hazaküldik, egyszerűen nem bírnak vele. Öntörvényű, iszonyúan makacs. A betanításnál is kőkemény hárító volt, ezért a feladatsorai is inkább passzívak felé hajlanak, és érzékenyítés, együttműködés lenne a legfontosabb célkitűzés nála. Édesanjya nagyobb türelemmel volt irányába, ezt jó volt látni! Nem hagyta magát! Talán a feladatsor 2/3-nál értük el a "kiszállok a feladathelyzetből" kategóriát - de akkor is eszközre tette, és csinálták tovább a feladatokat. A kislány is nagyon ügyes volt, látszik, hogy nem vették félvállról a terápiát, büszke vagyok rájuk. Az édesanyának előrevetíttem egy jövőképet, egy abszolút reális képet, ha csinálják a TSMT-t mennyi mindenben várhatunk pozitív változást! Olyan boldog voltam, hogy most láttam a tüzet a szemében, amit múltkor hiányoltam! Lehet rossz napja volt - ezt nem tudom, de most igenis odatette magát! Köszönöm, hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam Veletek! A nap végén a legidősebb védőangyalos kisfiúm érkezett (utolsó kép - Buzz Ligthyear pólóban!) Boldogan, szaladt fel a lépcsőn, már hozta a plédet, hogy most azonnal ő megmutatja mit tud, és mennyit fejlődött! Kis türelmét kértem, szeretek ilyenkor pár mondatot váltani az anyukákkal, mit tapasztaltak, hogyan érzik magukat, hogy ment a torna. Imádom az anyukát! Lelkes, agilis, érdeklődő, és nagyon hálás! Ők már érzik a torna pozitív hatását - a héten az óvodából kaptak egy olyasfajta visszajelzést, ami úgy vélem, még több erőt ad nekik a továbbiakban! Itt is ki merem jelenteni, hogy nagyon jó irányba haladunk! De nézzük mi történt torna közben. Tudják a feladatok sorrendjét, a mondókákon még van mit csiszolni, de egyre ügyesebbek! A kisfiú végig boldog volt, önbizalmat adott neki a tréning. Szépen alakulnak karfeszesítő izmai, megszűntek a vegetatív tünetek nagylabdán, sőt bátran állítom, hogy nagyon megszerette. Talán minden feladatban, ami aktív jelenlétet kíván, le a kallappal innen is, nagyon ügyesek voltak! ..és amit még láttam, anyuka is tele lett önbizalommal - határozottságot láttam most rajta, nem ingott meg hitében! Szóval összességében 4 kisgyermekkel találkoztam - 3-an fantasztikusan haladnak, és nagyon jó úton vannak, 1 valakinek az élet más lapot osztott, de számomra ez egy feltöltődés volt! Mikor látod, hogy van eredménye munkádnak! Hogy nem volt hiába való, hogy kimentem felmértem, megírtam a szakvéleményt a tréningeket! Az sem volt, hiába való, hogy betanítottam őket.. Tényleg jó érzés! 3 gyermeknek határozottan állítom, hogy a Védőangyala lettem, és bízom benne, hogy nagyon szép eredményekről tudunk beszámolni utunk végeztével! 

Csak, hogy a számok ne legyenek csalókák - 2 kisgyermek nem volt jelen az intézményben ezen a napon - így róluk nincs információm - tőlük, személyesen.

Két hét múlva visszamegyek a 4 hetes kontollra - és bízom benne, hogy hasonló szuper eredményekről tudok beszámolni!

 

--------------------------

(Telefonos kép: Varga-Hegyi Eszter a Lea otthon vezetője és én)

4 hetes kontoll

Szombatot írunk, és csütörtökön voltam a 4 hetes kontroll vizsgálaton. Elkezdődött a VAKÁCIÓ! - sajnos nem mindenhol, és nem mindenkinél... de talán most nem is magammal kezdeném hanem az Otthonnal. Írtam már feljebb, hogy a tornák után mindig lemegyek az irodába, és elmesélem a látottakat - hallottakat, és a tapasztaltakat. Egyik gyermek örömmel mesélte, milyen közösségi programra mennek majd, és hogy-hogyan várja... utána Eszter elmesélte miket terveztek be a nyárra ezeknek a gyermekeknek, és teljesen el voltam ájulva. 1, mert bevállalják - higgyetek nekem, nem olyan könnyű 1 gyermekkel sem, nem hogy X gyerekkel.. 2, hogy így nekik is lehetőségük van elmenni "világot látni" / ezt értsétek jól. Hideg kirázott ott is - mondtam is hülyeségeket, mert tényleg a szavam is elállt, hogy ez a lehetőségeikhez mértem, mekkora egy ajándék ezeknek a családoknak. Fantasztikus - innen is le a kalappal előttetek - és jó szórakozást kívánok ezekhez a programokhoz! Kincsek vagytok!

...de akkor kanyarodjunk vissza a saját történetemhez. A 4 hetes kontrollra. Egyik oldalról csalódás, mert ismét nem volt jelen mindenki. 3 gyermeket tudtam megnézni az 5 -ből. 1 van akit a 2 hetes kontrollon se láttam - így neki megígértem, hogy megint kimegyek - mert jó lenne látni, ők hogy haladnak, hogyan csinálják. Elmondás alapján minden tornát betartanak, már nem fél az eszközökön, sőt kifejezetten megszerette a nagylabdát és a billenőlapot - de mondtam, így nem tudunk továbblépni, hogy nincs rálátásom a fejlődésre. Kezdem talán a szívemen viselni a gyermekeket, egytől egyig - ezért is a 'nyáron nem érek rá' = keresem a lehetőséget, mikor tudok menni mégis 1 gyermekért vissza! 

Első gyermek, ahol anyuka kérte a tornát - őt most láttam a 4 hetes kontrollon először, mert a múltkorinál nem volt az intézményben! 4 hét alatt 3* tornáztak, mondtam hogy akkor csináljuk azt, hogy előről kezdik.. mert ugye nem volt meg az intenzitása a felírtaknak - mutattam pár trükköt, amit én is szülőként a kisfiamnál vetettem be. Ezeket majd tudja hasznosítani, és akkor innentől kezdve csak előre! Ilyenkor örülök annak, hogy én nem csak terapeutaként tudok tanácsot adni, hanem szülőként is, amikor én tornáztattam gyermekemet - min mentem keresztül, hogyan tudtam egyedül tornáztatni segítség nelkül, mert csak a cél lebegett a szemem előtt. Remélem legközelebb "nincs kifogás", és jó dolgokat tudok mesélni.

Második gyermek, aki a Buzz Lightyeares pólóban volt fentebb a képen! Most SIMBA pólóban jött - tudom tudom, teljesen mellékes infó, de a kedvenc mesém!!! Imádom! Mondtam anyukának, mindig Disney pólóban jöjjön a kisfia, mert feldobják a napomat XD viccet félre téve. Ők nagyon komolyan veszik! Pontosabban anyuka! Eltűnt a bizonytalanság, a tétlenség, a tanácstalanság - mint egy harcos!!! Nincsenek játszmák, nincsenek mellébeszélések, "gyerünk csináld!" - fantasztikus. Mikor mesélte, hogy az óvoda megdícsérte a gyermeket, mondtam a fejlődés nem csak felfelé ívelő. Lesznek hullámvölgyek. Sose megyünk vissza a rajt mezőre!! Pici visszaesés, majd ismét rakétaként megyünk előre! Most a pici visszaesésről mesélt az óvodában. Mondtam: el ne keseredjen!! Ez ilyen! Hamarosan ismét megugrunk, és pozitív változások jönnek majd, csak legyen kitartó! A kisfiú, egyre ügyesebb, szépen alakulnak a karfeszesítő izmok, fókuszálás - a labdázása egyszerűen wáóó! Őszintén nem tudom hányat pattogtatott a Longin, de most! Követi szemével a labdát - kialakult a szem-kéz kordinációja! Le voltam nyűgözve. A verbális motoros szinkronra még gyúrni kell - de egyre ügyesebb, abszolút látszik, hogy csinálják!

Harmadik gyermekem éppenhogy odaért, pont időben. Kértem fül-orr-gégészeti vizsgálatot - onnan érkeztek. Számomra ez is annyira pozitív. Hogy, amiket a szakvéleménybe leírtam, minek kellene utána járniuk - mennek és csinálják! Nagyon hálás vagyok ezért! ..és az eredmények is jönnek! Ahhoz képest, hogy a fél napot az orvosnál töltötték, mire sorra kerültek - utána hazaestek, majd rögtön jöttek tornázni - a kislány 1-1 feladatot hárított, és játszmázott, de anyuka pik-pak a helyére tette. Motiváció mondjuk az volt, ha most megmutatja nekem a tornát - délután már nem kell -és ekkor derült ki a jövő heti intézmény program is. DE!! Nagyon jó kis motiváció volt! Szépen próbálkozik a szinkronokkal már, ahhoz képest hogy még a plédeseket is hárította betanításkor, most csak 2 feladatot, ez is szuper eredmény! A feladatok kivitelezésébe pár dogot javítottam, hogy azért ne teljesen passzív legyen, hanem kezdje el aktivizálni magát a kislány. Nála úgy gondolom mélyről indulunk, de reményeim szerint ha csinálják, sok mindenben változást érünk el! Kapnak pszichológiai megsegítést is, ezért nagyon bízom bennük! 

Összességében ismét egy szuper napot zártunk. 4-en csinálják a tornát becsülettel! Az 5. anyuka remélhetőleg most elkezdi akkor. Nem gondoltam volna, de az első tréning félidejében szerintem ez egy nagyon jó arány! Büszke vagyok rájuk! ...és folytatjuk! Csináljuk!! Hiszen vannak elérendő célok, és álmok! Drukkoljatok nekünk, drukkoljatok nekik!

--------------------------

(Mindegyik kép az anyukák beleegyezésével készült.)

Lehetne a főcím, hogy a 6 hetes kontroll - de ugye ez nem hivatalos. Viszont volt 1 gyermek, akit egyáltalán nem láttam a fix kontroll időpontokban, és így nem akartam továbblépni vele, és két gyermek meg vagy a 2 hetesen vagy a 4 hetesen vett  csak részt. Most mindenki épületen belül tartózkodott, így mindegyiküket meg tudtam nézni. SZUPER nap volt! Mindhárom anyuka olyan pozitív dolgokról számolt be, hogy az állam is leesett! Ők a legkisebb védőangyalaim! Mérhetetlenül büszke vagyok rájuk! Első kistornászom jobb oldalt egy macit ölel. Ő volt akinek mozgásfejlődése felgyorsult, gyenge izomtónus, és akinek nem terveztem a tornát, de anyuka mégis kérte. Ugyan az alvásán még nem értünk el változásokat 2 hét alatt ( mert ők 2 hete tornáznak folyamatosan és becsülettel! - újrakezdők), de izomtónusbeli változások már szemmel láthatóak! Anyuka mesélte, hogy járás közben milyen ügyes már, nem csuklik össze, Fejét a labdán megtartja, nagyon szépen fókuszál. A betanításnál nehezen viselte, hogy korlátozva van mozgásterében, most végig mosolygott! Imádtam, és nagyon örülök, hogy elkezdtétek, és hogy csináljátok! Középső kisfiú a képen, akit most láttam előszőr 6 hét torna után. Szerintem a legszembetűnőbb változás, hogy együttműködő lett! Nem sírt, nem üvöltött, nem hárított! Tudta a feladatok sorrendjét, ment az eszközhöz, belefeküdt, ráfeküdt, felment rá minden hiszti nélkül! Egy-egy dolgot kijavítottam,de nagy büszkeséggel tölt el, hogy ennyire becsülettel tornáztatok. Higgyétek el nagyon nehéz volt a kezdet!!! Billenőlapos, gördeszkás, nagylabdás feladatok - mindegyik! Ámultam és bámultam! A végén anyuka elmesélte, hogy nem csak az együttműködésben lát ő is változást, hanem ezek a dühkitörések, agresszivitások is csillapodtak, és ami még nagyon fontos! Elkezdett szavakat mondani, több adekvált szava is van, tudatosan beszél. Ennél a kisfiúnál, ez egy HÚÚÚÚÚ érzés! Hiszen mindent hozott a torna, amiket célul tűztem ki! Leírhatatlan érzés! Sárga bodys kisfiú - kiderült a napokban volt egy gyógypedagógus felmérni, és mondta, hogy behozta önmagát, milyen szépen fejlődik! - Igen, 6 hét torna már benne van ;) ... és csak megerősíteni tudom én is! Előzmények: nem hasalt, nem gurult, sokat sírt, feje inkább balra dőlt, letapadt izmok --->  most, amit láttam! Nagylabdán 4 mondóka erejéig megtartja magát, feje nem esik le - folyamatosan néz előre - érdeklődő - mondhatjuk, hogy kinyílt a világ. A tornát is végigkacagta, nagyon jó érzés, mikor erre a szintre érünk! Utána anyuka maradt még velem beszélni pár mondatot, és kiderült - mesélte de több dolgot láttam is: egyre többet fordul hátról,hasra, és hasról-hátra, szeret nézelődni, körbefordul, hason is tud már aludni. Szóval itt is csak megerősíteni tudom, amit ott mondtam, hogy szuper, fantasztikus! 3/3 telitalálat! Úgy mentem le az irodába beszélni Eszterrel, hogy: EZ IGEN!!! Boldog voltam, és büszke! Bár nekem kétségem a torna végett nem volt, de ezek a megerősítések nagyon jól esnek! Kérték is, hogy a képen lévő középső kisfiú testvérét is mérjem fel, mert ő hamarosan iskolás lesz 6 évesen, és segítsük meg a tanulmányok előtt és közben őt! Nem is volt kérdés, hogy elvállalom! 

Védőangyal vagyok! Nagyon megszerettem a gyerekeimet! ...és szeretnék még sok-sok ilyen pozitív dologról beszámolni nektek!

--------------------------

(TSMT találkozón kapott mappa & toll - végig elkísérnek utamon + tréningsorok, és a kinyomtatott mondókák.)

II. tréning + 6 éves felmérés + 2 hetes kontroll

07.24. - a címből már láthatjátok a "totális káoszt" - de ezt most csak merő jó indulatból mondom. Lehetne minden rózsaszín és gyönyörű csillámpónis, de ember tervez, Isten végez szokták mondani. A héten volt alkalmam leülni megírni az új tréningeket, felkészülni a 6 éves Longira - ennek képét láthatjátok kitéve most. Egyedül a kugli bábukat sikerült a fejlesztő helyemen hagynom, de ügyesen improvizáltam megint. Sok mindent lehet helyettesíteni, és az emberi találékonyságnak nincsen határa! Szóval ma délelőtt három gyermek új tornájával kezdtem VOLNA! - de... és itt jön a de! Pár órát előreugrottam, vissza fogok kanyarodni ide. Első gyerekem az egyedüli kislány. Anyukája fantasztikus. Több türelem kell kislányához, de sokkal jobb mint a kezdetekben. Szörnyűségeket látott ez a pici lány, vele egészen másképp kell beszélni és motiválni, mint a többiekkel. Sokkal több dícséret kell, sokkal több pozitív ráerősítés mint bárkinél. 8 hét (első tréning), passzív tornasor után, most úgy gondoltam, és ezt a kontroll vizsgálat is megerősítette, lassan öt éves - váltsunk aktív feladatokra! Azért fejjel lefelék is bőven voltak a tréningsorba, mert beszéde se volt az igazi - nem volt tiszta. Együttműködése mondjuk úgy, hogy nulla volt, de sokat változott. Az eleje nagyon jól ment, el voltunk ájulva anyukával - mert ő se gondolta, hogy kislánya ilyenekre képes. Hogy ENNYIRE ÜGYES! Nagylabda lökése, azon ugrálás? Mi az hogy! Sima ügy volt! DE jött a csúnya gördeszka, amikor is aktívan kellett volna, háton és hasonfekvésben is teljesítenie. Na itt elszakadt valami. Hárított, hárított és hárított. Többször kellett megmutatnom, többször kellett rásegítenem, főleg úgy, hogy még a kislány ellenünk is dolgozott - kő kemény volt! Mondjuk úgy, hogy megizzadtunk mindannyian ;) Bukfenc úgy gondoltam, hogy már aszisztáltan menni fog, de hasra dobta magát, így ismét egy gyors váltás - feladatcsere, akkor még nem jött el a bukfenc ideje. Összességében úgy gondolom, hogy egy teljesen jól összerakott tornasort kapott, de a játszmázások is előtérbe kerültek. Mondtam Édesanyának, hogy ne hagyja, nem csinálja, tolja végig az ingereket, mert ugyan olyan jól fog menni, mint az első tréning kontrolljánál. Csak gyakorlás, gyakorlás - és a heti megfelelő darabszámok letornázása! Utána jött egy 11 hónapos kislegény. Alvásproblémák miatt, talán emlékeztek is rá. Vannak már jobb éjszakák, de bejön a fogzás, mozgásfejlődés (11hónaposan önállóan elkezdett járni a napokban), azért ezek mind-mind befolyásolják az estéket. Anyuka céltudatos, határozott, bár súlyban szerinte nehéz kisfia, nehezen bírja el... Akinek nagyobb gyermeke van most remélem elejtett egy mosolyt - na ki hány évesen cipeli és/vagy kapja fel még gyermekét? :) mindenki erősödik, anya is, gyerek is a tréning alatt. Mivel ők újrakezdők voltak - nekik ez hivatalosan is a 3.hetük - szépen fejlődik! Izomtónus beli változások már szemmel láthatóak. Végigcsináljuk! Mentem a 22 hónapos szintén sokáig nem együttműködő védőangyalomért, akiket a 6.héten tudtam csak megnézni - és csak ámultam és bámultam! Fantasztikusak voltak, így úgy gondoltam sok kombi, de megkezdjük itt is az aktív feladatokat, hiszen már csinálja szépen mindegyiket. Szuper, ügyes! Akkor haladjunk! Az aszisztált bukfencnél volt egy kis elakadás, de ő legalább kis napocskába összegömbölyödve maradt, nem dobta hasra magát, anyuka meg zseniálisan csinálta a feladatot vele! Szeretem az ő párosukat! Beindult a beszéd, együttműködő, agresszivitásnak nyoma sincs. Csak hogy néhány pozitív dolgot kiemeljek, és a legfontosabbakat! A Thomas feladat volt a kedvencem. Őszintén nem gondoltam volna, hogy ki tudja tartani. Ismét nagyon ügyes volt! Az ilyen pillanatok töltik az embert, és szerencsére minden napra jut egy ilyen! ...és akkor itt jön a VOLNA rész.. megyek le szólni a 3.gyereknek 2-es tréning betanítása miatt, hogy akkor jöhetnek. "Oviban van a gyermek." Nem volt a listára felírva, és ezért oviban volt. Nem az első eset, az ilyen szervezési hiba - ez a rész lenne a nem minden csillámpónis rész. Miközben ez kiderült, a legkisebb védőangyalom, szeretett volna egy "lezárást". De hát ezt megbeszéltük? Gyógypedagógus és én is úgy láttuk, egy tréningsorral behozta magát, nem kell folytatni, és elköszöntünk a múltkori kontrollnál. Mondtam csinálják végig becsülettel ezt a 8hetet, nem nézzük meg a tornát megint újra. Lényegében mindenki ezt szerette volna, mondom mivel nincs az ovis kisfiú az új tréningre, egy baba tornája 15perc, belefér. Sok esetben úgy érzem a kommunikáció félrecsúszik, pedig TSMT-s barátnőim pont azt mondják, hogy kőkeményen kimondok mindent is, nem kertelve. Felmentünk a fejlesztőszobába, amikor is kiderült nála és nálam sincs a tréningje - ő "otthon" hagyta, én pedig kivettem a mappámból, hiszen úgy volt, hogy lezártam. Fejből egyikünk se tudta, mely mondókákat kell énekelni, így csak beszélgettünk pár mondatot. Anyukával szeretek beszélni azért, örültem neki ,hogy miket mesélt, hogyan változtatja helyét kisfia, hogyan fejlődik, és a kicsi gőgicséléssel jelezte nekünk: "hahó figyeljetek rám is, én is itt vagyok!" Annyira cuki gyerek, imádom!!! Kacagott, mosolygott - jó volt látni. Mondtam sajnos el kell köszönnöm, mert lassan kezdem a 6 éves felmérést. Most júliusban töltötte be 6. életévét, így iskola köteles. Sajnos januárban nem szólt senki anyukának, hogy vissza kéne tartani, és ennek mi a menete, így akkor most ehhez a felálláshoz alkalmazkodunk. Az, hogy eddig miért nem jelentkeztek a tornára, miért csak most július elején szólnak, hogy mérjem fel, és segítsem - szintén rejtély! :) De! Felmértem! Nagyon jó a monotónia tűrése és fusztráció tűrése, igen vannak hiányosságok ezt jól érezték többen is, de nem olyan "horrorisztikus", mint ahogy nekem első körben lefestették. Jó volt vele együtt dolgozni. A többit a szakvéleményébe írnám bele, és anyukának, így ezt a mesét itt most abbahagyom. Az új fejezetünket jövő héten elkezdjük, hogy minél előbb megkezdjük közös utunkat! Pontosan nem tudom mikor végeztem, de megyek a szoksásos beszámoló körömre, kivel mi történt, hogy haladnak, én mit látok. Ennél sokkal többet mondok el, mint amit ide leírok, és van benne jó rossz egyaránt. Viszont így lehet fejlődni! Mondtam, hogy akit felmértem, jövőhéten jönnék betanításra, és akkor aki ma lemaradt, ő neki meg az új tréningjét kezdenénk el. Kicsit kezd szétesni a társoság, 2hét - 4 hét - újrakezdő - új tréning betanítás. Határozottan ki merem jelenteni, hogy azért nem könnyű egy Védőangyal élete sem, de ha benne van a szíved és lelked, ezek a problémák csekély mértékűek! Bár puffogtam, miért nem volt jelen megint egy gyermek - nem az első eset.. de ez számít? 2-vel új tréninget kezdtünk! Ez azt jelenti, hogy 2 anyuka végigcsinált 8 hetet! Nem adták fel! Igazi harcosok!!!! 1 - aki a kezdetben elesett, de újra talpraállt, és nem ez számít a legtöbbet? Elesel az életben is, de felállni, és folytatni nagyon nehéz! Csinálja ez az anyuka is! Egy gyermekkel olyan jól haladtunk, hogy egy tréning alatt behozta a lemaradását! Akit meg felmértem, nem erre számítottam - nekem nagyon pozitív csalódás volt! Elfáradtam, de feltöltött ez a nap is! Mert hisznek bennem, hisznek a TSMT-ben, és látják az eredményeiket! Hálás vagyok nektek, hogy csináljátok, és hogy ilyen kitartóak vagytok! Le a kalappal előttetek! Jövő héten találkozunk!

 

2025.07.30. - Torna betanítás a nagyoknak

...már két nap is eltelt azóta, hogy ott voltam, így most először nem "frissek" az élmények, viszont úgy gondolom, amire ilyenkor is emlékszik az ember, sokkal fontosabbak és felértékelődnek. Szóval múltkor felmértem egy iskolába készülő 6 éves gyermeket, neki készültem egyéni terápiával és egy másik kisfiú második tréningjével. Két nagyfiú, bevallom a kisebbek és babák után fura is volt. Teljesen más tréningek, teljesen más irányvonalak. Iskolába készülő gyermekről: anyukája a kisfiú testvérével múltkor kezdte a második tréninget,nagyon szép eredményeket értek el, megindult a beszéd is, ezért szerette volna a nagyobbik fiának is. LongiKid eredményei nem voltak olyan rosszak, mint amiket információként kaptam a gyermekről, de az iskola miatt fontosnak és szükségesnek éreztem a terápiát. Avval szembesültünk, mivel egy magas testesebb gyermekről van szó, ha ő nem akarja csinálni, és bemakacsolja magát, én sem tudom végigpörgetni a tornát rajta, mint akár másoknál. Eleinte kíváncsi volt, várta, de mikor szembesült a sok aktív feladattal - sajnálom, hogy kimondom: "meg kell mozdulni!" - már nem annyira akarta, nem tetszett neki. Főleg a bukfenc, ami kiverte a biztosítékot. Persze találtunk üveggyöngy feladatot nála is, megvan a motiváció azokig a feladatokig, de voltak holtpontok. 1 óra volt a feladatsor - bevallom nem kíméltem, hiszen iskolába megy szeptemberben, nincs idő lazsálni! ...de ebben bőven volt játszmázás, és bőven volt nem akarom, inkább lefekszem, nem mozdulok meg idő is. Bízom benne a torna többszöri gyakorlása, meghozza a kedvét a mozgáshoz, és egyre ügyesebb lesz. Monotóniatűrése szuper, fusztráció tűrése is, de izomtónusgyengeség, szem-kéz kordinációban mindenképpen jó lenne fejlődést elérni. Együttműködésben, főleg iskola előtt, hogy amihez nincs kedvem sajnos azt is meg kell csinálni. Meglátjuk mit hoznak a következő hetek, hogy haladnak. Anyukának innen is minden tiszteletem. Fantasztikus türelme van, annyira kedvesen szól a gyerekekhez, motiváló, és hát ő innentől kezdve két gyermekét is tornáztatja heti többször is! Micsoda elszántság, micsoda akarat! Remélem sikereket érünk el, én nagyon bízom benne, bízom bennük!

Szünetben lementem szólni, hogy akkor jöhet a ... és ez idő alatt egy anyuka megkeresett, most már másodszor, hogy szeretné megnézetni a babáját, 3 hónapos. Elmondta mi miatt szeretné, annyiból nagyon örülök, hogy jókat hallott rólam is, és a módszerről is. Mondtam a vezetőséggel megbeszéljük, és egyeztetni fogunk, de most nem hoztam a felméréshez semmilyen eszközt.Lehet hamarosan lesz még egy baba védőangyalom.

Másik gyermekem 2es tréningje következett. Pár mondatot beszéltünk az elmúlt 1 hómapról, és olyan jó pozitív visszacsatolásokat hallani. Az óvodában nincsenek érzelmi kitörései, dícsérek, kítűntetéseket kap! Ezek nagy elismerések! Múltkor pont mondókázás miatt kapott elismerést. Anyukában is látom a magabiztosságot, ő mindig nagyon hálás, hogy itt vagyok, és segítek nekik - meg is öleltük egymást! ...mondtam akkor kezdjük meg a második tréninget! A kisfiút meglepte, hogy más eszközzel kezdtünk, teljesen más a sorrend, mint amit ő eddig tudott - nem véletlenül! Volt egy egy olyan megnyílvánulása, és elkeseredése, hogy ő ezt nem fogja tudni megcsinálni, de anyukája bíztatta, és én is elmagyaráztam neki, hogy de meg tudod csinálni, nem véletlenül kaptad ezt a feladatot! Ölből hátra bukfenc volt a kedvence, olyan vagány volt, ha én ezt most leírnám, lehet kapnék érte... ;) de korrigáltuk, kicsit vissza kell fogni, nem akrobatákat képzünk. 

Nagyon elégedett voltam a két gyermek után, minden nehézség ellenére ügyesek voltak, és tudom hogy kitartóak lesznek szüeikkel együtt! Mikor lementem összesíteni a tornákat, volt ott egy új családsegítő, ő vele még nem találkoztam. Szeretem hallgatni őket, pontosan kik tartoznak hozzájuk, mit csinálnak, és ismét olyan dolgokat tudtam meg egy Otthon mindennapi tevékenységeiről, ami nagyon érdekes. Majd hamarosan belépett a pszcihológus. Kérdezte tudunk e beszélni a gyerekekről? Mondtam természetesen. Sokan nyitottak be az irdába, ezért mi külön vonoltunk. Mesélt a világjátékáról, hogyan működik, miket csinál, kivel mennyit foglalkozik, időbeosztás. Sajnálom, hogy ebbe nem avathatok be senkit részletesebben, mert sokan magukra ismernének. De nagyon fontos, hogy különböző szakmák egy közös cél érdekében kooperájanak! Együttesen nagyobb sikereket érhetünk el, úgy gondolom - örülök, hogy én is itt lehetek, és tanulhatok, fejlődhetek, segíthetek!

   

(Gyerekek torna közben - vagy csak egy kép erejéig?! :) )

2025.09.06. - Kontrollok

Iskola kezdés, ovi kezdés, bölcsi kezdés... itt már minden is közbeszól egy-egy kontrollnál. Hogyan lehet ennyi gyereket összekordinálni? Melyik napra tudjuk tenni, hogy mindenkinek jó legyen. Megoldás: szombatra! Ugyan 5 hét telt el az utolsó látogatásom óta, de nyaralások, betegségek, bármi közbe jöhet. Már csak 5 gyermek maradt a Védőangyal programban. És mielőtt belekezdenék az ott történtekben, szeretném kiemelni az édesanyákat! Mindenkinek megvan a maga problémája, a maga nyűgje, a maga feladata. De ezek az édesanyák sokkal nagyobb nehézségek közt tudnak helyt állni. Elképesztő akaraterő lakozik bennük, elképesztő türelem, és hatalmas változáson mentek keresztül, amit bevallom nagyon jó nézni! Ő róluk szól ez a poszt, a kontroll vizsgálatok mellett. Mikor megérkezem, nem csapunk bele a közepébe. Hogy vagytok, hogy telt ez az idő, milyen érzéseitek vannak, hogy ment a torna, mik történtek - nagyon sok kérdést felteszek, és örülök, hogy mesélnek is! Első kisfiú nem fél az eszközökön, bátor már, lelkes, alig várja, hogy megmutassa mit tud. Óvodában örülünk, hogy átlagosak a napjai, nincsenek kiemelkedő magatartás problémák. Csupa jó hír fogadott, viszont talán most egy szigorúbb Zsófit kaptak. Mind a billenőlapon, mind a nagylabdán nem mentek úgy a feladatok, nem támaszt  a kezére a gyermek, simán kirántom alóla - ezt értsétek jól, és csak amiatt írom le, hogy el tudjátok képzelni. Ez az önbizalmának most nem tett jót (ki szereti, ha kijavítják?), ám a jó szándék vezérelt, és fontos, hogy pontosan csinálja meg az általam felírt tornát. Ettől függetlenül sok dícséretet kapott, szó se róla, hiszen nagyon nagy változáson ment keresztül, de azok az apró nüanszok! Emeld fel a fejedet, nézünk előre, nem lóg a fejünk, a tenyerek előre néznek, ujjakat összezárjuk. Tessék szépen mondani, ismered a mondókákat, tudsz számolni is, akkor ne anya mondja helyetted. Ugye mennyi minden, amik leírva talán apróságok, de nagyon fontosak a TSMT-ben. Úgy gondolom anya nagyon elszánt, mindig is gyorsan tanult, és figyelt, precíz, így az elkövetkezendő időben jól fog ez menni nekik! A legfontosabb, hogy merjen a kezeire támaszkodni, mert eddig nem használta és a mozgások a fentebb említett eszközökön eddig hibásak voltak. Bízom bennük nagyon! A 2. és 3. gyermek anyukája ugyanaz a személy. Elképesztő - két gyerekkel TSMT-zik! Emlékszem nekem eggyel is nehéz volt, és becsülettel csinálja! Nyugodt, türelmes, látszik a gyerekeken, hogy tornáznak. Le a kalappal az édesanya előtt, fantasztikusan csinálja. Talált munkát, a kicsi beszokott a bölcsibe, a nagy elkezdte az iskolát, kezd sínen lenni az életük, a mindennapjaik. A kisebbik elkezdett beszélni, bár én ezt torna közben nem tapasztalom, de mikor a nagytesó csinálta, ott mondott szavakat, 2-3 szavas mondatokat. A tornát imádja, tudja a sorrendet, olyan jó érzés. A nagyobbik a betanításnál - első tréning - elfáradtam, én ezt nem tudom, nem akarom, nem csinálom meg - ehhez képest most! Atyavilág!!!! Olyan következetes, olyan feladattudattal állt bele mindegyikbe. Precíz volt, a verbális motoros szinkronokban, a kezeire figyelt, a testtartásra - MINDENRE!! A hideg is kiráz, hogy 5 hét telt el, 5 hét, és ÉG ÉS FÖLD! Nagyon büszke vagyok rájuk. Kívánom, hogy a suli is jól menjen neki, szeressen tanulni és ügyes legyen. Viszont ismét kiemelem, a kulcs: az édesanya! Bámulatos egy nő! Utána egy szülinapos kisfiú érkezett. 3-4 héten keresztül orvosról orvosra járva egy nagyon durva fülgyulladáson vannak túl. Bevallotta nem tornáztak, ami teljesen érthető. Ők most visszarázódnak. Elkezdődött a beszoktatás a bölcsibe, anyuka épp munkát keres, de mondta folytatni szeretnék a tornát! Ahova megy intézmény, van saját TSMT terapeutájuk, így valószínű ő veszi át és követi figyelemmel a kisfiú útját. Az utolsó gyermekem az egyedüli kislány. Biztos tapasztaltátok már azt a köteléket anya és gyerek között - náluk ez fokozottabb! Csak egymásra számíthatnak! ..és azok a borzalmak, amiken keresztül mentek, a kulcs a türelem, a nyugodtság. Megdöbbentem az édesanyán! Mintha nem is ő lett volna, akit eddig láttam - türelmetlen volt, kiabált a gyerekével, sajnos kimondom: agresszív volt, egy olyan gyermekkel, aki agresszivitás elől menekült. Nagyon nehéz kezdet volt, látni a dühöt, az elkeseredést. Az anya és a gyermek is kapnak pszichológiai segítséget. Ez a háttérsztori. MOST!!! Türelmes volt, dícsérte, látszik, hogy megindult egy összhang közöttük. Tudjátok mi változott? Elkezdett dolgozni - van talaj a lába alatt, biztonságérzete! A hideg is kiráz. Amit én ott abban a fél óra - 45 percben láttam, olyan mérhetetlen büszkeséggel töltött el, pedig nem az én segítségem volt emögött, de látni azt, hogy az anyuka ilyen mérhetetlenül nagy változáson ment keresztül - egy csoda! A kislány brutál játszmázott, bújócskázni akart, "nem én ezt nem csinálom" - mondta, de az anya türelmes volt, következetes, mosolygott végig, hangja nyugodt volt - és végigcsináltuk a feladatokat. Most is próbált engem is megcsapni a gyermek, elmondtam, hogy nem szabad..... értette, nem olyan volt, mint a legelején, nem úgy támad, nem annyira agresszív, hanem ez minimálisra csökkent. Nem tűnt még el, de pozitív irányba változott. Haladunk, és megyünk előre! Az oviban új óvónőket kapott, akik reményeink szerint látni fogják, hogy foglalkozunk a kislánnyal, és nem zárják ki minden közösségi programból, és nem akarják hazaküldeni állandóan. Rajta vagyunk, megyünk közösen előre! A torna végeztével anyukát dícsérem, ámulok és bámulok, mert mondom: kicserélték! A kislány kéri, hogy hintáztassák meg a nyuszi plüsst. Együtt játszanak - ismét kiráz a hideg - és együtt éneklik a mondókákat, amiket ő kapott. Tudjátok mi az érdekes még? Dícsérem a kislányt, dícséri az anyukája - és nem tudja hova tenni. Elszégyenli magát, zavarba jön - nem tudja, hova tenni a pozitív megerősítéseket. Szájába veszi a kezét, örül, mosolyog, de elfordul. Mondtam én nem vagyok pszichológus - bár életem álma - amennyi bántást kapott ez a kicsilány, amennyi fenyítést, testi és verbális bántalmazást, ez egy nagyon hosszú út lesz, hogy ez változzon. De hozzá ez a kulcs - ha az anya türelmes - higgyétek el nekem, hatalmas türelem kell hozzá - amilyen mélyről indulnak. Viszont csoda volt látni, hogy ekkora nagy lépést tettek előre. Ovi után mindent elmond neki a kislány, leülnek megbeszélni a napokat - építik a bizalmukat. Óriási dolgok történtek - még ha most a sorok között nem is a kontroll volt a fókuszban, hanem az édesanyák lelke. De higgyétek el a gyerekek is nagyon látványosan fejlődnek, szívem tele boldogsággal, büszkeséggel.

(Balról jobbra: Varga-Hegyi Eszter - Lea Otthon vezetője, Fenyősi Fanni - kuratóriumi elnök, BHRG-s csapat vezetője, Gál-Kovács Zsófia- egyéni és csoportos TSMT terapeuta, Rózsa Móni - védőangyalprogram közösségszervezője )

"Egy kép, ami többet mond minden szónál!"

Akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a Védőangyalos együttműködés. 

2025.09.12. - kivételesen nem sikerült rögtön géphez ülnöm, 3 nap telt el a találkozó óta, az érzelmek ilyenkor lecsillapodnak, nincsen az a nagy lelkesedés, kitörő öröm, könnyek, és szárnyalás, csak a letisztult mély érzések. Ilyenkor jobban kell keresnem a szavakat, mint amikor hazajövök és van időm géphez ülni, de a kisfiam a hétvégén töltötte 8.életévét, és nálam a szülinap az SZÜLINAP, csupa nagybetűvel! 12.-én iszonyú gyomorgörcsöm volt, akik ismertek tudjátok, én a kamera melyik oldalán szeretek állni, nem szeretem a videó felvételeket, ennek több oka is van, amit nyílván a hozzám közelállók tudnak... Bennem ez egy nagyon rossz érzést váltott ki, nekem a kommunikáció is erről másképpen csapódott le, de ígéretet kaptam, hogy nem készül felvétel - miattam, mert én ezt nagyon rosszul élem meg. Elhiszem, hogy reklám, nekem is az lenne - de nem tudom megugrani ezt az akadályt! Bármikor leülök beszélgetni bárkivel, de egy videó, szóval remélem megérti mindenki, hogy ez nem az én világom... Ahogy a saját gyerekeinkről, kitenni egy fényképet, vagy egy felvételt, itt is kell lennie egy józan észnek, és ismerve az ember fizikai határait én ezt most meghúztam. Féltem, hogy emiatt haragszanak rám, nagyon rossz érzésem van//volt, hogy egy jó cél érdekében történő dolog elöl menekülök, de egy szónak is száz a vége - sajnos nem. Mikor megérkeztem az intézmény elé, pont akkor jöttek Fanniék - Fanni és Móni - kb remegő lábakkal álltam az autóm mellett, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Fanninak mikor bemutatkoztam a saját nevemet is elfelejtettem! :) ...nem is én lettem volna, ha nem történik ilyen kis gixer! :) Mindenki nyugodjon meg! 3.-ra összeraktam :) ...de nekem Ő, mindig is egy - keresem a szót! - egy etalon volt. Távolságtartó, nehezen megközelíthető személy, akihez nem szólhatok hozzá, mert ő egy szárnyaló sas madár, én pedig egy kis hangya odalenn. Nagyon pozitív csalódás, és ez tudjátok milyen megnyugvás volt nekem! Szóval mint mikor Ég és Föld találkoznak, de mégis egy nyelvet beszélnek! Olyan kedvességet, figyelmet, megértést, kimondom szeretetet kaptam, mint amikor a kisgyermek vágyik az anyukája szeretetére! Bementünk az intézménybe, ahol Eszter már várt minket. Leültünk mint a kerekasztal 4 fős lovagjai, és beszélgettünk. Nem ilyen szigorú, hanem egy kötetlen beszélgetés. Fanni az intézményről kérdezett, a lakókról, az ottani lehetőségekről, hogyan működik ez a kooperáció ilyen jól, hogy 5 gyerek van még terápiában? Ki választotta ki a gyerekeket, hogyan zajlanak az egyeztetések, minden olyan apró dolog - amiről ritkábban esik szó, de ugye elengedhetetlen az együttműködéshez. Nagyon jó volt a dícséretben úszni, de még mindig megfeszült idegekkel, de ez csak, hogy nehezen engedem el a dolgokat. A kamera miatt számtalanszor bocsánatot kértem...és olyan jó volt személyesen is elmondani, hogy mennyire jól esett, mikor Fanni messengeren rám írtál, és nyílván amit írtál! ..ha nem 3 nap telt volna el, több dolgot is fel tudnék idézni. Eszter körbevezetett minket az intézményben, voltunk a fejlesztőszobában, megnézhettünk lakórészeket, szobákat, konyhákat, mosókonyhát, udvart. Ilyenkor talán az ember jobban értékeli amije van! Gyönyörű környezetet képzeljetek el, ezt az első bejegyzésemben írtam is, nekem teljesen más foggalmam lenne egy otthonról, más volt az elképzelésem. Újszerű, letisztult környezetben voltunk. Fantasztikusnak tartottuk, ahogy megtámogatják az anyákat, és próbálják őket visszaterelni, visszailleszteni az életbe. Hogyan osszák be a pénzüket, hogyan vásároljanak, hogy figyeljenek oda a főzésekre, spórolás, a napi rutinok, a kötelező programok, stbstb.. Legyenek önállóak! Akinek ez a mindennapja, nem tudom mennyire tudja átérezni, ennek a szónak a jelentőségét! De gondoljátok végig, nektek nem fogják a kezeteket! Nekik kell még! Ezt mondtuk az asztalnál is, hogy nem csak én vagyok segítő ebben az intézményben, hanem egy csoda csipetcsapat van itt, és mindenki hozzátesz a saját szakmájából! Amit múltkor az anyákról írtam, arról is beszéltünk. Fejlesztésre nem került sor - kommunikációs hiba miatt, illetve az én gyerekeim ilyenkor bölcsiben, oviban, iskolában vannak, az édesanyák találtak munkát, dolgoznak! Pénteken déli órákban csak a babák vannak otthon szüleikkel. Lassan közeledett a beszélgetés vége, és Fanni átadta a Védőangyalos oklevelet Eszternek, egy az intézményi közreműködésért járó oklevelet, és kimentünk fotózkodni. Ismerős lehet a háttér, amikor belépsz így fogadnak. Fanniék is láthatták, hogy mennyi sok kedves apró dolog van itt, ami otthonossá teszi a környezetet- patchwork, kézműves munkák - minden. Utána vége lett volna a találkozónak, de én kértem még egy kis beszélgetési időt. Nekem ez egy nagy álmom volt, hogy hagy beszéljek Veled Fanni! Valakinek Ricky Martin, valakinek Horváth Tamás, de én Veled szerettem volna egyszer leülni és beszélni - és nekem ezzel nagy álmom vált valóra! Először is arra gondoltam Neked köszönhetem azt, hogy terapeuta lehetek. Ki más adhatta volna rám engedélyét, ha nem Te? Hiszen az én utam nagyon egyedi, és nagyon kiváltságos - de nem hiszek a véletlenekben! Valamiért ott ültem, valamiért esélyt kaptam, és úgy hittem neked köszönhetem ezt! Jó volt elmondani, és nekem nagyon jó érzés volt beszélgetni pár percet! A többi személyes, és megtartom magamnak, de mindig is jó érzéssel tölti el az embert, ha támogatják, segítik őt az útján. Nagyon köszönöm neked, ezt a másfél órát, azt hogy teljesen másképpen láttalak, és mennyira csodálatos vagy Te! Mikor hazafelé mentem, volt hogy Mónit hívtam az élményeimmel kapcsolatban, volt, hogy a férjemet, volt hogy a barátnőmet. Most is szerettem volna rögtön világgá kürtölni, és kimondani az érzéseimet, és ezt egy embernek meg is tettem - egy hangüzenetben!  Elnézést, ha túl őszinte voltam, de ott minden kijött belőlem! Még nem mertem visszahallgatni, hogy mit mondtam akkor, de a válasz, amit kaptam ismét a szívemet melengett! Nagyon nagy érzelmek törtek elő bennem! Hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy itt lehetek, hogy azt a sok jót, amit én kaptam valaha az életben, most itt viszonozhatom. Nyílván, hogy nem készült kamerafelvétel, ennek a súlya is lekerült a vállamról, hogy egy álmom vált valóra a mai napon. Ti mit tesztek az álmaitokért? ..de mikor Mónival, Mariannal voltam, vagy Katával, Eszterrel, Ildikóval, Judittal, az, hogy olyan szakemberekkel "ülhetek le egy asztalhoz" nekem ez egy felemelő érzés.

El kellett rohannom közben itthonról,de folytatom a gondolataimat, és a drága kineziológusomtól érkeztem! Mondhatom már-már barátom, de a példaképem, nagyon szeretem! Ő egy KINCS! ...és ezzel a gondolattal érkeztem ma, amit rögtön le kell írnom: minőségi együtttöltött idő! Ez az, amit én kaptam. 12.-én is, vagy amikor az oktatók körében voltam, vagy amikor a terapeuta barátnőimmel találkozunk! Ez feltölt, erőt ad nekem, és boldogságot érzek. Viszont pont egy terapeuta barátnőm kérdezte tőlem, miért értékelem ennyire alul magamat, miért emelek mindenkit az egekig, magamat meg sehova nem teszem!? Nekem is van mit dolgoznom saját magamon, és járnom az utamat. Fejlődök, folyamatosan, lélekben, testben mindenhogyan.. Amikor most eljöttem Zsuzsitól - kineziológus - megkértem őt, hogy szeretnék angyal társosozni. Felteszek egy kérdést, és a kártyák válaszolnak. Sejthetitek ha ide írom, mivel kapcsolatos lehetett a kérdésem, de leírom a két legfontosabb kártya üzenetét: 

"Belső értékeid szükségesek mások számára. Ne tétovázz, segíts! Hogy mit kezdenek vele, az nem a Te dolgod. Mindenki a saját számláját fizeti..."

majd utána a következő: "Ne hasonlítgass! Nincs még egy olyan, amilyen Te vagy. Ez egészen biztos. És ez holnap is így lesz..." ...és itt lett vége a társasnak. A kérdésemre megkaptam a választ. 

Visszakanyarodva az Otthonos látogatáshoz, bár ezek az érzések és gondolatok, mind-mind ahhoz kapcsolódnak, szuper volt! Jó érzés ennek a támogató közösségnek a tagja lenni. Jó érzés segíteni, jó érzés, hogy megbíznak benned, jó érzés, hogy megdícsérnek. Ezek azok az apró dolgok, amik végigkísérnek az én utamon! 

#tsmtterapeutavagyok #mégcsakazutamelejénjárok #szeretemahivatásomat #védőangyalvagyok

__________________________________________________________

2025.10.19. - Vasárnap - III-as tréning betanítása

Elérkezett a 3-as tréning betanításának a napja. Bevallom őszintén nem gondoltam, hogy eljutunk idáig, és ennek szót is adtam... de ne ugorjunk ennyire előre, mert a történet nem itt kezdődik! Hanem most Velem! Munka előtt, után, amikor időm volt, és ez a hét egy horror volt, leültem és írtam a 3-as tréningeket. Azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy Longiztam, új tréning betanítása volt a héten, a saját gyerekeimmel is szerettem volna időt tölteni, egy szó mint száz: elúsztam! El is felejtettem a vasárnapot, így csütörtöktől kezdtem el írni a dolgokat. Itt is nagyon köszönöm most Szántó Móninak a védőangyalos segítséget, és hálás vagyok a telefonos beszélgetésünkért - nagyon sokat jelentett nekem, és ami akkor "lehúzott", utána olyan feltöltődést kaptam és megerősítést, jó érzés volt, és most is ha erre gondolok, itt mosolygok a gépem előtt, hogy na igen, ebből kell nekem is töltekeznem! Szóval összeállítottam a tornát, Móni szakmai tanácsaival, és segítségével, plusz iyenkor utána szépen átrajzolom, gyöngybetűvel próbálok írni - olvashatóan, és kinyomtatom az összes verbális motoros szinkront, hogy ez se okozzon nehézséget a betanuláskor. Most eszközöket is vittem magammal, eljött a kognitív dolgoknak is az ideje, és nem tudtam, hogy van-e nekik az Otthonba vagy nincs, ezért gondoltam kölcsönadom. Röviden vázoltam most fel a hetemet, de abban bízom át jön nektek is az, hogy szívem-lelkem benne, mert a héten talán több embernek is meséltem, hogy a szívemhez nőtt a hely és a gyerekek is. Szeretnék segíteni, időmet, energiámat nem kímélve, gyerekeimet türelemre intve, hogy most picit nem érek rá, így indultam neki a mai napnak! Megérkezek. Új látvány fogad engem, amit a facebook oldalamon láttok is. "A nyár képei befőttekbe elrakva" - szerintem nagyon kedves gondolat, és csupa boldog pillanattal, képekkel a befőttökön. Akkor még nem is szúrtam ki, amit a Fanni adott Eszternek plakátot (helloszia figyelemzavar), hanem mentem is a kulcsért. Pakolással kezdtem, hogy a terem üres legyen, és csak az általam használt eszközök legyenek ott. Nem tudtam kivel kezdek, de 4 tornával készültem. (5 gyerekből - 4 maradt, mert 1 kiesett egyéb okok miatt) Szóval az egyedüli kislány. Bejöttek, látom a fáradtságot, vasárnap reggel 8 óra van. Kérdezem, hogy vannak, hogy ment a torna? Elmondtam anyukának, hogy nagyon büszke vagyok rá! csupa nagybetűvel: NAGYON BÜSZKE VAGYOK RÁ! Nem gondoltam volna, hogy végigcsinálja. Hogy nem adta fel, és kitartott! Mert neked vagy nekem, nekünk is vannak problémáink az életben, de neki küzdés, az új otthon, az új munkahely, a gyermekével való dolgok, saját fájdalom és stbstb.. óriási dolgok ezek! Ő volt az, aki a plédes feladatnál közölte, hogy ő ezt nem csinálja, és tornáztassa aki akarja a gyereket. ...És itt van! Eljöttek a 3.tréningre. Kérdeztem, hogy ment a 2es vége? Kiderült az oviban gyógypedagógus tornázik vele, azt a tréningsort, amit én írtam - heti 3* fejleszti a kicsilányt. Mondtam szuper, nekik ez egy hatalmas segítség! Na akkor kezdjük is el! Mondtam is anyának, hogy nézd meg, mennyi passzív feladat után - mutatok az első tréningsorára, itt vagyunk az aktívaknál, már a múltkoriban is (kettes) volt aktív - passzív, és csinálta, akkor azért 2 tréning után jöhetnek az aktívak. Nemde? Hát tévedtem! Első feladatnál is, keze a szájában, pulóverét eszi, be van feszülve teljesen. No ugye minekután neki van egy iszonyatosan erős pszcihés traumája, egészen másképpen kell vele bánni. Anyuka ismét bizonyított, türelmes volt, kedves, mégis motiváló. De nem - most nem tudtuk, se ő se én.. még a második és nagyon nyögvenyelősen a 3.feladatot megcsináltattuk vele, de ennek így nem volt értelme. A kislány elkezdett engem bántani. Ahol ért ütött - arcon, fejen, felsőkar, kézfej, comb, mindenemet! Majd elkezdett dobálni engem, minden tárgyal ami mozdítható volt a teremben! Most erről nem is nyilatkoznék a továbbiakban. Anyukának úgy tudtam átadni a tréninget, hogy egytől egyig megmutattam én a feladatokat, együtt csináltuk ő és én. A lány nem. Mert talán az a jobbik eset volt, hogy elbújt, a rosszabbik, hogy engem bántott. Bemutattam anyának, hogy legalább a gyógypedagógusnak átadja az információkat és a látottakat. Belül sírtam. Nagyon nehéz ezt most ide leírni, meg nem is biztos, hogy ezt leírnám - szóban sokaknak elmeséltem, meg még el is fogom! De írásban itt legyen ennyi elég. Jött a 2.család - anyuka két fiával: 2 éves 6 éves. Őszinte volt! Szeretem az őszinte embereket, úgy gondolom akkor lehet együttműködni, ha egymáshoz és magunkhoz is őszinték vagyunk! A 2éves kisfiú beszédje beindult, mindent is mond, választékosan beszél, fő cél ezzel kipipálva. 2.cél az együttműködés volt, és hogy szót fogadjon: ez is pipa. Teljesen más, mint volt - és erre bevallom büszke vagyok! Mert sikerült. Mondta anya, hogy fejlesztőpedagógus van a bölcsiben, így ha nem muszáj nem folytatná vele a tornát. Így is le voltam döbbenve, hogy amit sokan kevesebb gonddal, egy gyerekkel, rég feladnak - Ő! Fantasztikus egy anya! Dolgozik, háztartást vezet, két gyerekkel tornázik, a nagyobbik ugye az iskolakezdő. Beindult az iskola, a bölcsőde, plusz ugye a munka, délutánonként fáradtabb az ember. Már nincs nyáriszünet, szabad hétköznapok. Sokkal nehezebb volt az elmúlt 4-5 hét, mint előtte. Mondta is, hogy két gyerekkel nem megy, és mivel a kicsivel most minden ok, koncentráljunk a nagyobbra. A nagyfiú tettre kész volt, és már kezdte is volna az 1-es tréningjét, de ugye ő is új tréning betanulásra érkezett! A kettesre! Mondtam kemények leszünk, megcsináljuk, hagy legyek büszke rád! Hát nem akarok illúziókba ringatni senkit se. A 7-es vagy 8-as feladatig jutottunk. Azt is nyögvenyelősen a "vége felé". Magas, erős csontozatú, azért, hogy őt végigtoljuk a feladatokon erő kell. Szószerint, mint egy krumpliszsák lefeküdt a szőnyegre és nem mozdult. Mondjak feladatokat? Talicska, billenőlap, gördeszka, stbstb... Képzeljétek ezt most magatok elé. Anyukában van erő, na de mindennek van határa. Itt ismét eltört valami bennem. Szívem-lelkem - tudjátok, majd két gyerek kiszáll, tyű ezt megélni borzalmas volt! Mondtam: ez nem az én játszmám, és nem az én küzdelmem! Próbáltam felszívni magamat, motiválni, pozitív lenni, sírni, meghatni, mindennel is. Próbáltam észérvekkel hatni rá, röviden tömören. Már a Mikulást is bedobtam! Nem! Meg se mozdult. Mondta anya, ezt csinálta ebben az 5 hétben is, neki ott a másik gyerek, fáradt munka után, Ő ezt így nem tudja, ha a gyerek nem kooperál vele. Megértem! Én nem vagyok gyenge, nem vagyok kicsi - de ehhez most nekem is több kellett volna! Hasonlóan az előző anyukához, én mutattam meg a feladatokat, mert szerettem volna segíteni. Mindegyiket végigcsináltuk, a kisfiúban a kíváncsiság se volt, háttal feküdt a matracon, és hárított. Bocsánatot kért mindkét anya, hogy így alakult ez a mai nap.Vannak rossz napok, nekik is nekem is, de ez most nekem nagyon fájt! Majd jött a 3.anyuka - nem reménykedtem, így hogy eddig ezek történtek, hát nem is tévedtem. Pedig nagyon becsülettel csinálták ők is. De tudjátok mit érzek? a kettes felénél szárnyaltunk! A kettes végére elfáradt mindenki! Mentálisan, fizikálisan! A saját helyemen, itt mennek a legnagyobb küzdések és játszmák. És most ugyanezt érzem - kiégnek a szülők! Bár még Eszterrel nem volt lehetőségem beszélni - vasárnap van! ...de a megoldás az, ha ismét segítenek a családsegítők! Ebben egyedül most elbukhatnak! Én meg szeretném! De elég az ha CSAK ÉN szeretném? Térjünk vissza. 3.család - anyuka és az 5,5 éves kisfiú, vegetatív tünetek megszűntek, sőt büszkén mesélte a nagylabda a kedvence. Kérdezem anyukát hogy ment az elmúlt időszak? Hogy vannak? "Őszinte leszek" - hurrá, már vártam! Ebben semmi cinizmus nincsen, de már lélekben készültem, hogy valami nem fog klappolni! Nem tornáztak, mert a munkahelyi váltás nem sikerült jól neki, és nyílván megzuhant. Ki nem? Kihúzzák az egyik lábadat alólad, nem állsz biztosan a földön! Kell a stabilitás, hogy helyt állj az élet más területein is! Most pl a TSMT tornában. Rendben, akkor még nincs meg a 8hét- így nem tudunk továbblépni, vagy megnézem a tornátokat, vagy akkor végeztünk. Nézzem meg. Nem hazudok, fájt. 3tőr a szívembe. Na igen, nem kéne mindent a szívemre venni, ennyire érzékenynek lennem! De ilyen vagyok! Ebből 37év alatt nem tudtam engedni, nem is most fogom elkezdeni. Elkezdték a feladatokat, és hát látszott, hogy nem tornáztak, mintha elfelejtették volna. Nem volt könnyű, ezt látni. Amire mind-mind büszke voltam, hogy ezaz, ügyesek vagytok stb. Az így most huss, kezdjük "előről" a kettest. Mondtam stabil alapokra tudunk építkezni. TSMT-s csapat, emlékeztek a házépítésre? Erről van szó! Mondta nagyon sajnálja ő is, majd igyekeznek. Mondtam majd jövök újra 1 hónap múlva, és akkor tanuljuk a 3-as tréninget. Elmentek. Egyedül voltam a terembe, leültem, és potyogtak a könnyeim. Körbenéztem, és mondom ez nem volt egy jó nap. Nagyon nem. Nem sikerült. Lementem az irodába, ahol Misi bácsi várt. Könnyek közt számoltam be a mai napról, elmondtam mindent. "Ne haragudj, muszáj kiadnom magamból! Mindjárt megnyugszom." - próbáltam a könnyeket visszafolytani, és részletesen beszámolni a mai napról. Vígasztalt. Köszönöm. Hazajöttem elmeséltem két embernek, kisírtam magamat. Kiadtam magamból. Ti vajon, akik e sorokat olvassátok értitek miért könnyeztem, sírtam? Érzitek-e vajon ugyanezt, amit én? Vagy csak értetlenül álltok/ültök, hogy ennek meg mi baja lehet! Most írom e sorokat, és úgy gondolom, ahogy az életben is nem minden cukormáz, nem minden habos babos torta. Ahhoz, hogy újra ott legyünk, sok munka van! Nekem is, az Otthonnak is, és a családoknak is! Szeretném ha sikerülne! Szívügyem lett, és nem engedem el, még ha most nagyon fáj is, hogy nem szárnyalltunk úgy, mint 4 hete! 

Nekem is erő kell most, egy új lendület, hogy újra az az angyal lehessek, akikre nekik is szükségük van!

Találkozunk 1 hónap múlva!

__________________________________________________________

Ma kicsit másképpen voltam az intézényben. Nem TSMT-s védőangyalként! Nyílván lehet ezt csendben is, vagy a világgá kürtölve is tenni, én most csak nektek írom ide le. Nekem volt ez fontos, a szívemnek és lelkemnek. Miután hazajöttem az őszi szünetről, Eszter írt nekem... szeretett volna jó híreket, de nem tudott. A családok elfáradtak, segítséget nekik most nem tudnak biztonsítani, így a terápiák abbamaradtak. Már a múltkor is beszéltem a fővédnökökkel, Mónival és Mariannal, és tudjátok mit, nézzük a jó oldalát! Abbamaradt igen! De kettővel több tréningsort csináltak végig, mint a legelején. 2*8 hét TSMT-vel vannak előrébb, mint ahonnét elindultunk! Sok apró segítség is jól jön, és higgyek magamban, hogy ez nekik nagy segítség volt! Ne azt nézzem, hogy most elengedjük egymás kezét, hanem azt, hogy honnan indultunk, és hová fejlődtünk, együtt közösen!

Hálás vagyok az eltöltött időért! Nem csak nekik volt ez fejlődés, hanem nekem is! Viszont ma, vittem pár meglepetést. Játékokat (gyerekeim válogatták ki játékaikat!), mindenféle édességet, tartós élelmiszert.. nem sok, de mihez képest?! Hagy említsem meg két barátnőmet, akik az iskolánkba több mint 60 cipősdobozt adtak le, hogy mosolyt csaljanak a gyerekek arcára. Én is szerettem volna adni, de én tudtam, hogy ide! Szívemhez nőttek! 3 anyukát személyesen szerettem volna megajándékozni, ebből 2-vel találkoztam az intézményen belül, így nekik megköszöntem, hogy ilyen erősek és kitartóak voltak velem! 

Ennek a történetnek itt van vége. De hiszem, hogy valami vége, egy csodálatos új dolog kezdetét is jelenti!

 

Köszönettel tartozom:

Rózsa Móninak, hogy összehozott

Varga-Hegyi Eszterrel, az otthon vezetőjével! Eszternek a közös munkáért!

Hálás vagyok az ott dolgozóknak az együttműködésért!

Tanáraimnak, mentoraimnak: Szántó Móninak és Fegyó Mariannak a rengeteg támogatásért, bíztató szavakért, és a sok segítségért!

Külön köszönöm TSMT-s barátnőimnek, hogy mellettem voltak, és lélekben mindig támogattak engem!

Ilona, Barbi, Timi, Timi, Daniella, Kata.

Fenyősi Fanninak, hogy meglátogatott, valamint a sok-sok megosztásért, messengerben váltott üzenetekért! 

...és nem utolsó sorban az Édesanyáknak! Igazi Hősök vagytok, ezt soha ne feledjétek! Ti voltatok a kulcs mindenhez! Nélkületek e sorokat se írnám most ide!

Továbbá köszönettel tartozom, és nagyon hálás vagyok, Férjemnek, hogy végig támogatott ezen az úton is, barátaimnak, hogy szívemet-lelkemet kiönthettem nekik, bármi öröm vagy bánat ért engem!

Szeretek Védőangyal lenni!